
Varga Attila mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban:
/Varga játékosként tagja volt az Újpest 1989–1990-es bajnokcsapatának, míg edzőként dolgozott többek között Soroksáron, Mezőkövesden, Cegléden és Hatvanban. A Soroksárt és a Ceglédet feljuttatta az NB2-be. A másodosztályban legutóbb a Siófok vezetőedzője volt. Jelenleg a Gyöngyösi AK-nál tevékenykedik, mint szakmai igazgató és egyben vezetőedző is./
2019.11.03. (vasárnap) 13:30 óra
Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs
Nem végződött jól a múlt hét a Csabának bár egy minimális, de vereséggel zártak. Nem úgy a vendégek, akik viszont keményen lemosták a Sorit. Egyelőre ingadozó formát mutatnak a felek, ami leginkább a helyzetek kihasználásában mutatkozik meg. Tippem: 1-2
Soroksár SC – Dorogi FC
A súlyos vereség ellenére nem volt kilátástalan a Sori játéka a múltheti fordulóban, hiszen sok helyzetet puskáztak el, ami megbosszulta magát. A Dorogban mindig is tudtam, hogy több van, amit az utóbbi időben rendre be is mutatnak. Attól függ minden, hogy fejben mennyire tudnak koncentrálni, hiszen a hazaiak teljesítménye ingadozó ezért a Dorognak a kiruccanás hozható győzelemnek tűnik. Tippem: 1-2
Kazincbarcika – Szeged-Csanád Grosics
A vendégek kellemes hétvégét szereztek maguknak a Duna Aszfalt ellen és máris jöhet a következő feladat. Talán egy ilyen fölényes győzelem után sokak szerint kötelező a győzelem azonban ez nem lesz olyan egyszerű. Nagy fegyvertény volt, de a hazaiak egy támadóbb taktikára váltással egy nyílt izgalmas mérkőzést produkálhatnak remélhetőleg gólokkal. Tippem: 2-3
Duna Aszfalt TLC – Szolnoki MÁV FC
Jól szerepelt otthoni környezetben a Szolnok az elmúlt fordulóban, de ez egy dolog, hiszen egy kiélezett ki-ki mérkőzés következik hazai pályán a múltkori súlyos vereséget javítani akaró csapat ellen, ahol nem tudom elképzelni az alulmotiváltságot. Biztos hogy nem csak a védekezésre összpontosítanak majd a felek és előbb vagy utóbb mind a két fél betalál majd. Tippem: 2-2
2019.11.03. (vasárnap) 16:30 óra
Vasas FC – BFC Siófok
Egészen egyszerűen egy olyan csapat esetében ahol konkrétan a feljutásról szól a történet, nem lehet más a cél, mint a győzelem megszerzése főleg egy fontos rangadó elvesztése után. Kötelező kategóriává vált ez a piros-kékeknek! Ugyan egyáltalán nem teljesit rosszul a vendégcsapat, sőt kifejezetten jó formát mutatnak, mégis az lehet a vesztük, hogy a hazaiaknak hatalmas a tét. Tippem: 2-0
2019.11.03. (vasárnap) 17:00 óra
FC Ajka – Aqvital FC Csákvár
Nem rendeznek gólparádét, mégis vezetik a tabellát és jó eséllyel ismét betalálnak majd a hazaiak kapujába. Nem hiszem, hogy a vereség következménye egy új stílus és egy defenzívebb taktikára váltás lenne az Ajkánál. Hazai pályán jól teljesítenek a zöldek és amennyiben nem kell futniuk az eredmény után, egy motivált csapat ellen egy jó eredményben reménykedhetnek, ami egy pontszerzésben mutatkozhat meg. Tippem: 1-1
MTK Budapest – Szombathelyi Haladás
Sokkal több van ebben a Szombathelyben, de kijelenthető az eddig mutatott játék és eredmény botrányos a részükről. Ha el szeretnék kerülni az újabb nagy zakót, mindenben javulniuk kell és helyre kellene tenniük a taktikát, mert valahogy nem találják a helyüket. A pesti kék-fehérek utcahosszal nyerhetik az idei kiírást most is esélyesei a mérkőzésnek. Tippem: 3-1
Nyíregyháza Spartacus FC – Gyirmót FC Győr
A nyírségi együttes elkapta a fonalat, az ország másik végéről vitték haza a három egységet, de súlypontban egy nagyobb falat érkezik vasárnap hozzájuk. Mindkét oldalon követelmény a támadófoci, de mellette szerintem az a csapat marad meccsben, amely elsősorban stabilan megoldja a védekezést. Tippem: 1-2
WKW ETO FC Győr – Budafoki MTE
Az idén összeállt a vendég együttes, erre a szezonra megérkeztek a gólok, ami egyenesen arányos a hatékonysággal, ami jelentkezik a tabellán is. Kíváncsian várom, hogy a védekezés mennyire lesz középpontban, mert Győrben szükségük lesz a stabilitásra. A Győrt megsebezték egy hete, kötelességük javítani saját közönségük előtt. Én egy parázs mérkőzésre számítok. Tippem: 2-2

Be the first to comment