Beharangozó NB II, 2019/2020. 17. forduló



Varga Attila mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban:
/Varga játékosként tagja volt az Újpest 1989–1990-es bajnokcsapatának, míg edzőként dolgozott többek között Soroksáron, Mezőkövesden, Cegléden és Hatvanban. A Soroksárt és a Ceglédet feljuttatta az NB2-be. A másodosztályban legutóbb a Siófok vezetőedzője volt. Jelenleg a Gyöngyösi AK-nál tevékenykedik, mint szakmai igazgató és egyben vezetőedző is./


2019.11.24. (vasárnap) 13:00 óra

Soroksár SC – FC Ajka

A kipukkanás jeleit mutatta a Sori az utóbbi időben, öt hete nem nyertek a sárga-feketék. Remélhetőleg jól jött nekik a bajnoki szünet ahol amennyiben rendezni tudták a soraikat még esélyesei is lehetnek a mérkőzésnek. Az Ajka novemberben egy árva megszerzett ponttal szerénykedik, de már megmutatta mindkét gárda, hogy több van bennük. Kiszámíthatatlan a mérkőzés. Tippem: 2-1


Dorogi FC – Duna Aszfalt TLC

Olyan passzban vannak a dorogiak, hogy bárhol bárki ellen győzelmi esélyeik vannak. Stílusos csapat, amelyet csak egy jól összerakott játékkal lehet megverni de jelen pillanatban meglepődnék ha botlanának a hazaiak. Tippem: 2-1


Budaörs – Kazincbarcika

Az utóbbi időben mindig többgólos meccseket vívtak egymással a felek. Sok támadást vezetnek majd a csapatok a találkozó során, ezáltal nem hiányoznak majd a gólok sem a mérkőzők játékából. A támadó felfogású taktika kedvezhet a vendégek játékának, akik ha masszívak lesznek védekezésben, tovább írhatják a győzelmi történelmüket a hazai riválissal szemben. Tippem: 1-3


Szolnoki MÁV FC – Nyíregyháza Spartacus FC

Összeszokott, jó szervezett csapat benyomását kelti a Szolnok mely az elmúlt öt fordulóban nem talált legyőzőre így teljesen reális lehet a hazai oddsz. A Nyíregy kapcsán teljesen felesleges kiindulni abból hogy teljesítenek, mert nagyon rapszodikus az eddigi szereplés ami hozza magával hogy méltatlan a helyezés is. Tippem: 1-1


BFC Siófok – Vác FC

Kíváncsi vagyok milyen felfogást, szerkezetet választ a vendégcsapat erre a találkozóra. De lehet, hogy ezek a dolgok másodlagosak, mert elsődleges feladat a játékosok mentális felrázása, a védelem stabilizálása és kelleni fog egy hatékony támadó szekció ahhoz, hogy a kissé megtépázott önbizalom helyreálljon. A hazaiak utóbbi idegenbeli szereplése nem alakult jól sem a játék sem az eredmény szempontjából, de amennyiben a BFC izgalom nélküli meccset akar magának, koncentráltnak kell lenniük mert egy éhes vad mindig veszélyes ha nem figyel oda időben az ember. Tippem: 2-0



2019.11.24. (vasárnap) 15:15 óra

Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr

A Békés megyei kaland fontos mérföldkő lesz a vendégek számára, hiszen egy kis hullámzás egy kis formahanyatlás jellemzi őket. A hazaiak kevés gólt szereznek a szezonban, valakinek meg kellene találnia a góllövőcipőjét hiszen saját közönség előtt 1-1 gólokra futotta, bár az is igaz hogy kapott gól nélkül lehozták ezeket a találkozókat amivel a mostani ellenféllel szemben is elégedettek lehetnének. Ettől függetlenül ez egy kis téttel bíró találkozó a hazaiak számára, míg a vendégeknek egy nagyon nehéz feladat. Normál esetben erre a meccsre nem vendég győzelmet hanem 1 X et tippelnék ám szerintem a mostani helyzetben az van, hogy nincsen úgynevezett normális eset. Tippem: 1-1


2019.11.24. (vasárnap) 17:00 óra

Aqvital FC Csákvár – Vasas FC

Mindkét fél hajlamos a támadásokat előnyben részesíteni és lehozni a meccseket sok rúgott és kapott góllal. A Csákvár otthonában nehéz lesz a Vasas dolga, de a jelenlegi helyzet az, hogy mindkét csapatban ott van egy gólokban gazdag nyílt sisakos találkozó lehetősége. Tippem: 3-3


Szeged-Csanád Grosics – MTK Budapest

A kék-fehérek a másodosztály egyik legjobb alakulata, akik rendre dominálják a párharcokat, ami a mérkőzéseket illeti. A defenzív felfogás veszélyes, de most talán kifizetődő lehet a hazaiaknak, de nehezen tudom elképzelni hogy a vendégek ne vigyék haza a három bajnoki pontot, hiszen teljesen biztosra vehető hogy ezen a találkozón is támadni fog és kifejezetten a győzelem megszerzéséért fog küzdeni a vendég együttes. Tippem: 1-3


Gyirmót FC Győr – Budafoki MTE

A szezon elején még nem úgy nézett ki hogy versenyfutás alakulhat ki a két klub között, de a jelenlegi helyzet az hogy toprangadót játszanak vasárnap Győrben. Úgy érzem a rangadónak ha nem is egyértelmű favoritja a hazai gárda, főként azért mert vannak minőségi játékosok itt is ott is, de talán, nehezen de otthon tartja a pontokat. Tippem: 1-0


Be the first to comment

Leave a Reply