
Varga Attila mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban:
/Varga játékosként tagja volt az Újpest 1989–1990-es bajnokcsapatának, míg edzőként dolgozott többek között Soroksáron, Mezőkövesden, Cegléden és Hatvanban. A Soroksárt és a Ceglédet feljuttatta az NB2-be. A másodosztályban legutóbb a Siófok vezetőedzője volt. Jelenleg a Gyöngyösi AK-nál tevékenykedik, mint szakmai igazgató és egyben vezetőedző is./
2019.12.08. (vasárnap) 13:00 óra
WKW ETO FC Győr – FC Ajka
Idő kell egy edzőváltás után, hogy a csapat megszokja az új rendszert. Egy ilyen időszakban a játékosoknak kettőzött akarattal kell harcolniuk, ami nem jön jól az Ajkának, akiknek statisztikailag nem kiemelkedő a pozíciójuk, de mégis veszélyes ellenfelek, mert képesek az üres területeket jól befutni, a védelem mögötti részeket jól megjátszani, amivel megtréfáltak már jó néhány vetélytársat ha nem is mostanában, de figyelni kell rájuk! Egy új impulzust kapó ellenféllel szemben nem lesz könnyű felállniuk. Tippem: 2-0
Kazincbarcika – Soroksár SC
A borsodi csapatra a legigazabb hogy sosem lehet tudni melyik arcát mutatja a gárda, teljesen kiszámíthatatlanok. Fontos felmérő előtt áll a kék-sárga csapat. Mi lesz a sorsa, merre indul a forduló után a tabellán. A Soroksár összekapta magát, stabilizálta a védekezését és ebből kifolyólag a csapat elkezdett nyeregetni. Tippem: 1-1
Nyíregyháza Spartacus FC – Budaörs
A pest megyeiek játéka sokat fejlődött az utóbbi időben. Meglett a játék, a taktika az irány, ami miatt pontesélyesek távol a fővárostól is. Hat-nulla! Ez a Nyíregy utolsó három bajnokijának a mutatója! Kiváló erőfelmérő lesz ez a középmezőny szempontjából főleg vendégoldalon, hogy a Vasas elleni vereség csak egy egyszeri botlás volt vagy képesek felállni és folytatni a fejlődést, ami egyben a felzárkózást is biztosítaná nekik. Tippem: 2-2
Vác FC – Szolnoki MÁV FC
Nagy kérdés hogy túl tud e lépni az árnyékán a Vác, képes lesz e még egy mérkőzést nyerni az idén a második vonalban. Amíg viszont a kapu előtt nem képesek higgadt és jó döntéseket hozni, addig kulcsfontosságú pontokat veszítenek. A látogatók egy erős csapategységű, agilis csapat, akik ha minimálisan is de nyerhetik a nyerhetőt. Tippem: 0-1
Budafoki MTE – Szeged-Csanád Grosics
Rendkívül intelligens és komplex csapat a Budafok, ezt már ebben a szezonban számtalanszor bizonyította. A Siófok ellen fordult először elő velük, hogy nem szereztek legalább egy gólt a mérkőzésen. Mindkét oldalon vannak jó formában lévő támadók, bízom benne hogy ez a két csapat nem áll le és egy nyílt őszinte meccset játszik egymással ahol felváltva lövik majd a gólokat. Tippem: 2-1
2019.12.08. (vasárnap) 17:00 óra
Duna Aszfalt TLC – Békéscsaba 1912 Előre
Az utóbbi időben nem a hazai pálya volt az erőssége az aszfaltosoknak, hiszen a Haladást kivéve nagyarányú vereségek csúfították az eredménysorukat. A váltás óta tudatosabb játékkal, szerdán egy bravúrosan erőn felül teljesítő Csaba ellen szépíthetik a hazai bizonyítványt. Tippem: 2-0
Vasas FC – Dorogi FC
Két hasonló tudású csapat, sőt még a taktikában is található hasonlóság. Mindkét oldalon a támadójáték alapja hogy a szélsők és a középpályások az üres területekre futnak be, szeretnek létszámfölényt kialakítani az ellenfél tizenhatosa környékén. Kíváncsian várom melyik csapat tudja jobban lerohanni a másikat. Tippem: 3-2
Szombathelyi Haladás – Gyirmót FC Győr
Volt idő amikor ennek a párosításnak igazi rangja volt, de jelen helyzetben ez most nem helytálló. A hazaiak gyengébb időszakon mennek keresztül, tele problémákkal a működési feltételek nem a legideálisabbak. Nem is tudom mikor nyert utoljára két egymást követő bajnokit a csapat az idei másodosztályban. Talán a négy nappal ezelőtti kupameccs lökést adhat. A győri csapatnak viszont fel kell állnia a kínos kupabúcsú után és ha nem lesznek elég frissek jaj nekik. Tippem: 2-1
2019.12.09. (hétfő) 19:00 óra
MTK Budapest – Aqvital FC Csákvár
Közel egy hónapja nyert utoljára a vendégcsapat. Az erős kezdés után rossz formába kerültek, könnyen belefutottak néhány vereségbe és valljuk be ez a mérkőzés sem nekik áll. Gyorsan javulniuk kell, mert a kiváló formában lévő MTK otthonába látogatnak, akik érvényesíteni szeretnék a papírformát. Tippem: 3-1

Be the first to comment