Beharangozó NB II, 2019/2020. 22. forduló



Varga Attila mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban:
Varga játékosként tagja volt az Újpest 1989–1990-es bajnokcsapatának, míg edzőként dolgozott többek között Soroksáron, Mezőkövesden, Cegléden és Hatvanban. A Soroksárt és a Ceglédet feljuttatta az NB2-be. Később a másodosztályú Siófok vezetőedzője volt. Ezt követően a Gyöngyösi AK-nál tevékenykedett, mint szakmai igazgató és egyben vezetőedző is. 2020. január 01-től az NB1-es MTK Női csapatának a vezetőedzője.


2020.02.02. (vasárnap) 14:00 óra

Kazincbarcika – FC Ajka

A hazaiak elveszítették legjobb góllövőjüket, ami befolyásolhatja szereplésüket! Az Ajka sok gólba szaladt bele az ősszel, így a minden csapatrészbe érkezett erősítésekkel javulhat teljesítménye és ponttal távozhat. Tippem: 1-1


Nyíregyháza Spartacus FC – Soroksár SC

Jó formában fejezte be a szezont és téli változásokkal, kulcsemberek elvesztésével készül a Nyíregy az idei első fellépésre. Egy súlyos pofonnal a főpróbán hangolt a Sori a mérkőzésre, de amennyiben összekapják magukat, el tudom képzelni hogy ponttal térhetnek haza. Tippem: 1-1


Vác FC – Budaörs

Az előző évekhez képest gyengébben teljesítettek a vendégek az elmúlt félévben. Javulniuk kell, hiszen a keret nagyrésze megmaradt, sőt az első osztályból szereztek meg ütőképes játékost. A Vác csapatának csak a tisztes helytállás lehet a cél a szezonra, jelentős ponthátrányuk miatt. Tippem: 1-3


Budafoki MTE – Aqvital FC Csákvár

Kulcsjátékos nem távozott a Promontor utcából, jól is igazoltak és remek szezont futnak eddig. A Csákvár fiatalokkal pótolja távozóit, ami a hazai rutinnal szemben most kevés lehet. Tippem: 2-0



Szombathelyi Haladás – Szeged-Csanád Grosics

Mindkét fél jól erősített, érzékelhető hogy nem bízzák a véletlenre a bennmaradás kérdését. Nekem meglepetés lenne, ha pontot veszítene a Hali. Tippem: 1-0


Gyirmót FC Győr – BFC Siófok

Egy komoly támadó távozott a feljutásról álmodozó hazaiaktól, ami nagy érvágás lehet. A Balaton-partiaknak továbbra is szükségük lesz a kiegyensúlyozott teljesítményre, ha meg akarjak tartani előkelő pozíciójukat. Tippem: 1-1


Duna Aszfalt TLC – WKW ETO FC Győr

Talán az egyik legjobban erősítő csapat a jelenlegi vendég, amely méltán kívánkozik az élvonalba. Az aszfaltosok a harmadik legtöbb gólt kapták a bajnokságban és most egy jó erőkből álló esélyes csapat a látogató. Tippem: 0-2


2020.02.02. (vasárnap) 17:00 óra

Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

11 pont hátrányt nem neveznék kevésnek, de az igazolások bizonyítják, nem mondtak le a feljutásról a Fáy utcában. A két támadóval erősítő viharsarkiak hiányposztra igazoltak, amivel biztosan acélosabb lesz a támadójátékuk, de ez a hétvége nem nekik áll. Tippem: 2-1


MTK Budapest – Dorogi FC

Magabiztos teljesítmény, remek igazolások kék-fehér oldalon. Dorogon a legnagyobb erősítés hogy együtt maradt a keret, csupán egyet igazoltak, de a bajnoki cím legnagyobb várományosa hazai környezetben tovább erősíti pozícióját. Tippem: 2-0


Be the first to comment

Leave a Reply