Beharangozó NB II, 2019/2020. 28. forduló




Varga Attila mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban:
Varga játékosként tagja volt az Újpest 1989–1990-es bajnokcsapatának, míg edzőként dolgozott többek között Soroksáron, Mezőkövesden, Cegléden és Hatvanban. A Soroksárt és a Ceglédet feljuttatta az NB2-be. Később a másodosztályú Siófok vezetőedzője volt. Ezt követően a Gyöngyösi AK-nál tevékenykedett, mint szakmai igazgató és egyben vezetőedző is. 2020. január 01-től az NB1-es MTK Női csapatának a vezetőedzője.


2020.03.13. (péntek) 20:00 óra

Gyirmót FC Győr – Soroksár SC M4 Sport

Már nem a Gyirmótról szól a bajnokság, viszont remélhetőleg szeretnének minél jobban kijönni a hátralévő mérkőzésekből és a lehető legelőbb végezni a tabellán. A Sorinak az eredmény meghatározhatja a hátralévő meccseit, ha nyer, felzárkózik, ha nem, akár 3 pozíciót csúszhat vissza. Tippem: 2-2


2020.03.14. (szombat) 14:30 óra

Vác FC – Kazincbarcika

A Barcika tett egy lépést a bennmaradás felé, de ebben a párosításban a végeredmény nem lehet számukra egypontos, mert a tét hogy harcolhatnak e tovább jó eséllyel a ligában maradásért. A váci csapat példamutató hozzáállása kiegyenlítetté teheti ezt a parharcot, ami meg feléjük billentheti a mérleg nyelvét az az, hogy minden teher nélkül léphetnek pályára. Tippem: 2-1


Budafoki MTE – Duna Aszfalt TLC

A hazaiak magasan a legkevesebb gólt kapták a ligában, kevés megingást leszámítva hozzák a kötelezőket, most is egyértelmű esélyesei a mérkőzésnek. A Duna Aszfalt visszaesése pedig akár végzetes is lehet a végkimenetelt tekintve. Mindent fel kell tenniük a meccsre az eredmény érdekében, de nem ők az esélyesek a mai napon. Tippem: 2-0


2020.03.14. (szombat) 17:00 óra

Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre

A Szombathely kapcsán realitássá vált, hogy jövőre is másodosztályú csapatuk lehet. Ezt megerősítendő hazai környezetben nem veszíthetnek pontokat! A hétvégi bajnoki kapcsán a teher a hazai oldalon dolgozik, de a Csabának igyekeznie kell, mert egy sikertelen mérkőzéssel közel lehet a veszélyzóna. Tippem: 1-1


BFC Siófok – Dorogi FC

Meglepő lehet a Siófok visszaesése, de a biztos bennmaradás miatt kedvükre kísérletezhetnek a jövő szempontjából! A vendégek képesek nyerni idegenben is, amennyiben kitámad az ellenfél, kiválóan kontráznak, ami esélyt adhat nekik. Tippem: 2-2



Szeged-Csanád Grosics – Budaörs

A Pest megyeieket nem lehet idegenben sem félvállról venni, hiszen gyorsan futballoznak, remekül kontráznak! A Szeged újoncként remekül teljesít otthon, és ha gólt szerez, általában hozza a meccseket. Tippem: 1-1


MTK Budapest – Vasas FC

A Vasas kissé leszakadva, de sebesen halad céljai felé, a két éllovas mögött, míg az MTK hosszú ideje a bajnoki címért harcol. A Vasas egy esetleges győzelemmel szorosabbá teheti a bajnokságot, míg a hazai alakulat egy otthon tartott sikerrel egyértelműsítheti az esélyeket a jövőre nézve. Tippem: 1-0


Nyíregyháza Spartacus FC – WKW ETO FC Győr

Az elmúlt hetek folyamán problémákról, feszültségekről szólt a győri futball, ami miatt elveszett a mentális bázis, a fejek nincsenek rendben. A Nyíregy is szenved, mintha egy teljesen más csapat állna ki mentálisan az idei mérkőzéseken, mint előzőleg. Két, ezer sebből vérző csapat találkozóján a hazaira tennék. Tippem: 2-0


Szolnoki MÁV FC – Aqvital FC Csákvár

Fiatalok, van sebességük, jók az eredményeik, motivált jó csapat látogat a szolnoki stadionba. Amennyiben lesz területük futni, nehéz mérkőzés elé néz a hazai csapat, de ha jól zárják a passzsávokat, megzavarhatják a vendégtaktikát. Tippem: 1-1


Be the first to comment

Leave a Reply