Beharangozó NB II, 2020/2021. 17. forduló


Varga Attila mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban:
Varga játékosként tagja volt az Újpest 1989–1990-es bajnokcsapatának, míg edzőként dolgozott többek között Soroksáron, Mezőkövesden, Cegléden és Hatvanban. A Soroksárt és a Ceglédet feljuttatta az NB2-be. Később a másodosztályú Siófok vezetőedzője volt. Ezt követően a Gyöngyösi AK-nál tevékenykedett, mint szakmai igazgató és egyben vezetőedző is. 2020. január 01-től az NB1-es MTK Női csapatának a vezetőedzője.


2020.11.22. (vasárnap) 13:00 óra

SOROKSÁR SC – FC AJKA

Egyik csapat sem a bunker futball híve, lesznek gólok egyenlő elosztásban! Tippem: 2-2


SZENTLŐRINC – BUDAÖRS (Kozármisleny)

Az utóbbi időszakban nem okozott sok gondot a csapat teljesítménye, kellemes pozícióban teljesen kiegyensúlyozottan teljesít a Budaörs. Mindezek ellenére meglepetést érzek. Tippem: 1-0


BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE – BFC SIÓFOK

Eddig egyik fél sem lehet elégedett az ősszel. Reálisan nézve pár ponttal többet tervezhettek, főleg a hazai meccseket sajnálhatják a csabaiak, de a sok hiányzó átírta a terveiket. A Siófok pontban gondolkozhat. Tippem: 1-1


DOROGI FC – VASAS FC

Más a két csapat célkitűzése és állománya ezért is vendégesélyes a mérkőzés. Most is próbálhatnak majd támadólag fellépni, de nyilván egy sokkal jobb minőséget képviselő csapattal fognak játszani, ezért a Dorog szempontjából bravúr lenne a pontszerzés. Tippem: 1-2


DEBRECENI EAC – SZOMBATHELYI HALADÁS

Rengeteg a hiányzója a vendégegyüttesnek ezért biztosan nem olyan meccs lesz, mint amilyen lenne egyébként. A hozzáállással kompenzálhatnak majd, ami egy pontra jó lehet. Tippem: 0-0



2020.11.22. (vasárnap) 17:00 óra

PÉCSI MFC – KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

A somogyiaknak alig van egészséges játékosuk, ezért játékban talán a mostani szituációban a hazai csapat teljesen felül fogja múlni a látogatókat. Nagyon fontos, hogy a Pécs egyik legnagyobb erősségét, a rögzített szituációkat hogyan tudják kivédekezni a vendégek. Tippem: 3-1


AQVITAL FC CSÁKVÁR – DEBRECENI VSC

Támadófutball jellemzi a Debrecent, gólerősen játszanak. Ahol pályára lépnek esélyesek a győzelemre. Saját stílusában kell, hogy játsszon a hazai csapat, de a DVSC stílusa még hazai környezetben is óvatosságra kell, hogy intse őket. Tippem: 2-3


KOLORCITY KAZINCBARCIKA – SZOLNOKI MÁV FC

Fontos, hogy hazai pályán is legyenek győzelmei a Barcikának a felzárkózás és a pozíció stabilizálása miatt! A Szolnok bízhat a jól bevált szervezettségében, ami elég lehet a pontszerzéshez. Tippem: 2-2


NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC – SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

Nehéz helyzetbe került a Nyíregy a Covid miatt, kíváncsi vagyok mennyi potenciál maradt a hazaiakban, ebben az összeállításban. Akik pályára lépnek, a maximumot nyújtják majd. Korábban a szegedieknél is voltak hiányzók, de talán jelenleg egy kompaktabb csapattal tudnak pályára lépni, ami növeli esélyüket. Tippem: 0-2


2020.11.22. (vasárnap) 19:45 óra

WKW ETO FC GYŐR – GYIRMÓT FC GYŐR

Ez a győri városi derbi éppen azon meccsek egyike, ahol nem érdekesek számomra a hiányzók vagy egyebek, mert azok nélkül is mindenki megtesz majd mindent a győzelemért már a rivalizálás miatt is, de csak egy győzhet. Ebben az esetben pedig a vendég alakulat ez a csapat. Tippem: 0-1


Be the first to comment

Leave a Reply