Beharangozó NB II, 2020/2021. 33. forduló


Varga Attila mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban:
Varga játékosként tagja volt az Újpest 1989–1990-es bajnokcsapatának, míg edzőként dolgozott többek között Soroksáron, Mezőkövesden, Cegléden és Hatvanban. A Soroksárt és a Ceglédet feljuttatta az NB2-be. Később a másodosztályú Siófok vezetőedzője volt. Ezt követően a Gyöngyösi AK-nál tevékenykedett, mint szakmai igazgató és egyben vezetőedző is. 2020. január 01-től az NB1-es MTK Női csapatának volt a vezetőedzője.


2021.04.18. (vasárnap) 17:00 óra

DEBRECENI EAC - FC AJKA

A másodosztály sereghajtójához, akik sajnos már nem is pengeélen táncolnak látogat az Ajka. A 16 pontos hazai csapat idei mérlege egy győzelem egy döntetlen 9 vereség. Nyugodtan játszhatnak, talán ez egyáltalán nem fog számítani, ami azon múlik az Ajka hozza-e az állandó formáját. Abban az esetben a kis Debrecennek kevesebb az esélye. Tippem: 0-1


KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC - VASAS FC

A szebb napokat megélt Somogy megyeieknek fontos, de egyben nehéz feladat adatik meg ezen a vasárnapon. Fontos, mert bárki is az ellenfél nekik élet halál a kiesési harcban mindössze 5-re szűkült mezőnnyel. Az eredmények önmagukért beszélnek a Vasas oldalán. Az utóbbi időben sokkal stabilabb lett a fővárosiak védelme, szinte jelenleg azt pofozzák le aki szembejön, alig kapnak gólt. Opcióként nézve vendégre tennék. Tippem: 0-2


PÉCSI MFC - SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

A baranyaiak nagy formát futnak, szinte alig tudják mattolni őket, teljesen megérdemelten harcolnak a dobogóért. Két jó formában játszó csapat más más stílus, de nagy taktikai repertoár amire készülni lehet. Tippem: 2-0


SOROKSÁR SC - GYIRMÓT FC GYŐR

Március közepe óta nem a legjobb formát futja a Sori, bár nem írnám le a hazai csapatot, hiszen egy olyan ellenfél érkezik, akiknek támadni talán kockáztatni is kell a feljutásért vívott harcban, ami viszont a gyors jó kontrázó Soroksárnak adhat nem is csekély esélyt. Tippem: 2-2


DOROGI FC - SZOLNOKI MÁV FC (Gyirmót, Alcufer Stadion)

Szépen teljesít a Dorog már-már csendesen kijelenthető, hogy bennmaradt, de hátra nem dőlhet. Az egyik legszervezettebb csapat látogat a Buzánszky Jenő stadionba, Hazai pályán a Dorognak egy ilyen jól szervezett ellenfél ellen kelleni fog egy őszinte, megalkuvást nem tűrő intenzív támadójáték, de kész az ellenfél akinek erre meg lesz a válasza, így marad a döntetlen. Tippem: 1-1



NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC - BFC SIÓFOK

20 pont a két csapat közötti különbség, manapság nincs egy súlycsoportban a két együttes. A Nyíregy van olyan jó formában lévő csapat, hogy folyamatosan nyomás alatt tartják majd a kiesés elől menekülő Balatonpartiak kapuját. A Siófoknak valószínűleg az osztályban maradás megtartása a célja. Ahhoz győzelmeket kell megcélozniuk a hátralévő fordulókra. Nem segíti céljaik elérését, hogy egy stabil kiegyensúlyozott teljesítményt hozó csapat otthonában kell ezt megtenniük. Most kiderül mentálisan nyomás alatt mire képes a Siófoki keret. Tippem: 2-0


BUDAÖRS - KOLORCITY KAZINCBARCIKA (Tatabánya)

A hazaiak idei teljesítménye se hideg se meleg, akik jelenleg a 9. helyen tanyáznak. Valószínű ennek a helynek a megtartását célozzák meg a hátralévő fordulókban. A Barcika motivációja nem más, mint küzdelem a veszélyes zóna elkerüléséért. Rájuk is áll az a tény hogy kiderül mentálisan teherrel a vállukon milyen erősek, mire képesek a vendégjátékosok. Tippem: 2-2


BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE - SZOMBATHELYI HALADÁS

Ezen a találkozón benne van a döntetlen, hiszen a vendégeknek jó az iksz is. Sokszor tudatosan próbálnak idegenben erre játszani. A Csaba nincs a helyzet magaslatán, jelen állapotukban szerintem nem képesek megváltoztatni a meccs képét. Tippem: 1-1


AQVITAL FC CSÁKVÁR – SZENTLŐRINC

Tersztyánszky Ödön stadionban játszik vasárnap kiesési rangadót a Szentlőrinc. A meghúzott vonal fölött de mégis pengeélen táncolnak a csapatok a meccs előtt. Egy pont a különbség a két gárda között a Csákvár a javára, ami a végén még jól jöhet. Az is lehet, hogy nem fog számítani, de nagyban azon múlik, hogy melyik csapat hozza a találkozót, ami nagyban menekülés a jövőért. Tippem: 2-1


2021.04.18. (vasárnap) 20:00 óra

WKW ETO FC GYŐR - DEBRECENI VSC

Hazai környezetben impozáns teljesítményt nyújt a Győr. A Debreceni szimpatizánsoknak bizonyára nem túl örömteli hogy egy Győr elleni mérkőzés tétje bizony az aranyérem lehetőségének fenntartása. Egy újabb fiaskó már talán visszafordíthatatlan lenne, de mégis úgy gondolom, hogy van olyan rutinos a keret hogy ezt megoldja. Tippem: 2-3


Be the first to comment

Leave a Reply