Beharangozó NB II, 2020/2021. 4. forduló


Varga Attila mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban:
Varga játékosként tagja volt az Újpest 1989–1990-es bajnokcsapatának, míg edzőként dolgozott többek között Soroksáron, Mezőkövesden, Cegléden és Hatvanban. A Soroksárt és a Ceglédet feljuttatta az NB2-be. Később a másodosztályú Siófok vezetőedzője volt. Ezt követően a Gyöngyösi AK-nál tevékenykedett, mint szakmai igazgató és egyben vezetőedző is. 2020. január 01-től az NB1-es MTK Női csapatának a vezetőedzője.

2020.08.16. (vasárnap) 17:30 óra

DEBRECENI VSC – SZOLNOKI MÁV FC

A Loki lenéző hozzáállása megbosszulta magát a Balaton-parton, de szinte biztosan mondhatom merőben más teljesítményre lesz szükségük vasárnap. Meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő a szolnoki csapat az eddig lejátszott mérkőzések alkalmából. Ha nem is gólgazdag, de biztos egy-egy gólos győzelmekkel bravúroskodnak. Mindenesetre nem rossz a Szolnok kerete és meglepően jól teljesítenek, de ez a meccs nem az övék lesz. Tippem: 3-1


BUDAÖRS – GYIRMÓT FC GYŐR

A házigazda szakmai stábja egyértelműen a támadó foci híve, a látogatóknak pedig a játékos keretéből adódik, hogy nem lehet más a céljuk, mint az offenzív felfogás. Érdekes mérkőzés lehet akkor, ha mindkét oldalon adják magukat a felek. Mindkét csapat háza táján történtek változások, egy gólokban gazdag fordulatos meccset remélek. Tippem: 2-3


SZENTLŐRINC – VASAS FC (Kozármisleny)

Még nagyon az elején vagyunk, de jelenleg a Vasas teljesítménye marad el a várakozástól, hiszen a Lőrincet potenciális kiesőnek vélik sokan, a fővárosiak pedig potenciális feljutónak számítanak. A futball nem mindig igazságos, de a kereteket nézve ezen az összecsapáson akkor lehet az, ha a Vasas megoldja a felállt védelem elleni játékot. Tippem: 1-3


2020.08.16. (vasárnap) 19:00 óra

BFC SIÓFOK – DEBRECENI EAC

Ha kicsit későn is, de az érkezőkkel kezdhet egyenesbe jönni a Siófok játéka. Az új játékosok színt és változást vihetnek a teljesítménybe és a helyezésbe. A sereghajtó debrecenieknél a rutinos és fiatal játékosok aránya megfelelő, de még nem a másodosztály színvonalán mozognak, ami most is nehézzé teheti a hétvégéjüket. Még nem igazán tudom mire lesz képes a kis Debrecen, nekem egy kicsit sötét lónak számit a Hajdú-Bihari együttes. Tippem: 2-1


SZOMBATHELYI HALADÁS – SZEGED-CSANÁD GROSICS

Szombathelyen volt egy kis mozgolódás a keretet illetően. Jól igazoltak a célokat szem előtt tartva. Hazai mérkőzéseiket kötelezően hozniuk kell, ezért a jelenleg még az önmagát kereső szegediekkel szemben betervezném a győzelmüket. Tippem: 2-0



AQVITAL FC CSÁKVÁR – FC AJKA

A táblázatra nézve azonnal le kellene írni, hogy vendéggyőzelem. A futball viszont nem így működik, még akkor sem, ha Csákváron nagy fejtörést okozhat az eddigi szereplés, de ami késik nem múlik, jönni fog a javulás! A tavalyi szezon egyes részein nem igazán ment a szekér Veszprém megyében, ami viszont biztos, hogy idén kivirult az együttes. Nálam egyértelműen a pozitív meglepetés csapatként szerepelnek. Tippem: 1-1


BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE – KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

A biztos védekezésből kiinduló biztonsági játék eddig kifizetődött, a Csaba teljesítménye harcos, brusztolós, teljesen rendben van. Viszont a győzelem nélküli Kaposvár azt hiszem meglepetés ezen a szinten. A támadójátékért felelős két játékos Paksra távozása láthatóan érzékenyen érintette a somogyiakat. A második vonalban még nem indult be a lendület és a forduló végére, ha nem szedik össze magukat a kieső pozíciók szele is megcsaphatja a pár hónapja még első osztályú csapatot. Ezt elkerülvén pontot kellene szerezniük. Tippem: 1-1


WKW ETO FC GYŐR – SOROKSÁR SC

Amennyiben nemcsak kidolgozza, hanem értékesíti is a helyzeteit a fővárosi csapat, nyerhetnek még akár Győrben is, hiszen rengeteg kimaradt lehetőségról kell beszélni velük kapcsolatban. Talán az idegenbeli gólgazdag derbi kimozdította a komfortból a hazaiak játékosait, ami a meccsnek igazán jót fog tenni. Változatos meccsre van kilátás. Tippem: 2-2


NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC – DOROGI FC

Úgy látom csapatként nagyon jól funkcionálnak a nyíregyiek. A védekezés stabil, nulla kapott gól mellett a három győzelmet nem kell magyarázni. A Dorog játéka nem biztos, hogy szép kell hogy legyen vasárnap, de eredményes igen. Biztos nem vagyok benne, de ikszre voksolnék. Tippem: 1-1


2020.08.16. (vasárnap) 20:00 óra

KOLORCITY KAZINCBARCIKA – PÉCSI MFC

Három forduló elteltével a második legtöbb rúgott gól újoncként a második ligában, mutatja hogy nem retúrjegyet szeretnének venni a Mecsekalján. Amennyiben működőképes idegenben is az egész pályás fullpressing, akkor óvom a Barcikát hiszen enyhén szólva sem szeretnek hazai pályán a csapatok ilyen ellenfél ellen focizni. Tippem: 1-1


Be the first to comment

Leave a Reply