Közleményt adott ki az ETO


Ha a város vezetése úgy ítéli meg, hogy az ETO sikereinek én vagyok a legnagyobb gátja, akkor én azt tudomásul veszem. 2017-ben jöttem az ETO-hoz, amikor is egy csődtömeget vettem át, és óriási kihívás volt ezt rendbe tenni. Akkor sem mondta meg senki, hogy ezt hogyan kell csinálni, senki nem adott tanácsokat és senki nem kérdezte meg, hogy segíthet-e. Engem az ETO-hoz nem küldtek, én saját akaratomból jöttem ide és most saját akaratomból távozom. Az ETO gazdasági alapjait leraktam, így adom át az Ügyvezető Igazgatónak. Működni fog a Város támogatása nélkül is. Én az ETO éléről távozom, a jövőben az irányításában és működésében nem kívánok részt venni.

Véleményem szerint az ETO nem a jelenről szól, nem a ma ott futballozó emberekről és legkevésbé szól az én személyemről. Az ETO egy 116 éves klub, amely Győr város történelmének a része a sikereivel és a kudarcaival együtt.

Mányi József

Be the first to comment

Leave a Reply