Mónos Tamás lett a Csákvár vezetőedzője


Forrás és fotó: http://aqvitalfc.hu/

“Mint köztudott, Visinka Ede vezetőedző – és stábja – lejáró szerződését nem hosszabbította meg klubunk, mára pedig sikerült is megegyeznünk utódjával. Ezek szerint a 2021-22-es idényben Mónos Tamás dirigálja vezetőedzőként az Aqvital FC-t,  másodedzőként pedig Burányi Tamás segíti munkáját.

A ma már 53 éves Mónos Tamás nem ismeretlen a szurkolók körében. A Győri ETO-ben nevelkedett, közel 250 mérkőzésen szerepelt a Veszprém, a Vasas, illetve az MTK színeiben az élvonalban. Idegenlégiósként egy évet töltött az Ekeren, majd kettőt a Liege gárdájával a belga első osztályban, s 21 alkalommal a magyar válogatott nemzeti szerelését is magára ölthette. Visszavonulását követően évekig utánpótlás korú csapatokkal dolgozott, a Kubala Akadémia után 2019 januárjában került a Puskás Akadémiához, ahol az elmúlt szezonban az U17-es gárda szakvezetőjeként tevékenykedett.

Pályaedzőként a 31 éves Burányi Tamás segíti a vezetőedző munkáját. Neve nyilván ismerősen cseng szurkolóink körében, ami nem véletlen, hiszen 2011 és 14 között csákvári színekben játszott az NB II, NB III-ban.

Csapatunk felkészülése június 14-én kezdődik, immár az új stáb irányításával.”

Be the first to comment

Leave a Reply