A Sampdoriától igazolt kapust a Siófok

Forrás: BFC Siófok hivatalos oldala


A Siófoknak sikerült megállapodást kötnie az olasz Serie A-ban szereplő Sampdoriával, melynek értelmében fiatal kapusuk, Hutvágner Gergely immáron nem kölcsönben, hanem végleg a BFC Siófok játékosa lesz a nyártól!


Fotó: http://www.bfc-siofok.hu/


A BFC Siófok hivatalos oldala interjút készített a 20 éves játékossal

  • Hogy tekintsz vissza a 2019/2020-as bajnokságra, ami az első szezonod volt klubunknál?

„Nagyon jó szezonunk volt a csapattal! Sajnálom, hogy ebből nem lett több, pedig én a feljutást is megálmodtam, de jött ez a vírus és nem sikerült befejezni a bajnokságot. Nem csak a BFC Siófok kapujában volt az első évem, hanem a felnőttek között is. Szerintem az első szezonomban a felnőttek között egész jól teljesítettem, de ugyanez elmondható a csapatról is. Nagyon örülök, hogy itt voltam, és itt vagyok, szerintem jobb helyre nem is kerülhettem volna.”

  • Melyik volt számodra a legemlékezetesebb meccs?

„Három is van. A Gyirmót elleni, igaz ott csak 12 percet álltam a kapuban, a Győr elleni, amikor kivédtem egy tizenegyest, illetve a Vasas elleni 2:2. Ha egyet lehetne csak kiemelni, akkor a Győr lenne az, mert hangulatos, jó meccs volt. Sok néző jött ki, itt voltak a szüleim, a barátnőm, a menedzserem és nagyon sok barátom. Nagyon büszke vagyok, mert felnőtt bajnoki mérkőzésen először voltam kezdő, nyertünk is, szóval elég jól sikerült a 90 perces debütálás.”

  • Az NB II-es mezőnyt elnézve rendkívül komoly küzdelmek várhatóak a 2020/2021-es szezonban. Milyen bajnokságra számítasz?

„Szerintem jó, ha erős a mezőny a másodosztályban. Sokkal jobb egy erősebb csapat ellen készülni és játszani. Egy Debrecen, egy Vasas és a többi nagyobb csapat ellen nem tudsz úgy kimenni a pályára, hogy ne várd a meccset, szóval ez nekünk csak jó, hogy van egy bizonyítási vágy, egy plusz motiváció! Eleve az is feldobja az embert, főleg talán a fiatalokat, ha egy szép stadionban, jó közönség előtt tudsz játszani, mint mondjuk a már említett klubok esetében vagy például egy Haladás ellen Szombathelyen, vagy akár Pécsett, ahol szeretik a focit.”

  • Mit vársz magadtól a bajnokságra, állítottál fel magad elé célokat?

„Minden meccset lehozni gól nélkül és nyerni minden meccset! – mondta Huti nagy mosollyal. Az elsődleges cél természetesen az, hogy a kihagyás után újra formába lendüljek, és a bajnokság során minél jobb teljesítményt nyújtsak, az edzéseken és a mérkőzéseken is. Szerintem jól tettem, hogy hazaigazoltam Magyarországra, mert így látnak az itthoni edzők, a válogatott szakemberei, külföldön nem biztos, hogy tudták volna követni a szereplésem. Tavaly behívtak már a korosztályos válogatottba, és azon leszek, hogy ennek a számát is gyarapítani tudjam. Ha ez sikerül, igyekezni fogok, hogy ott is bizonyítsak és megragadjak, mert nagy álmom, hogy majd egyszer az A-válogatott keretének tagja lehessek. Nem tartom még magam kész kapusnak, de Siófokon remélem megmutathatom, hogy képes vagyok fejlődni!”

  • A szavaidból ítélve nem bántad meg, hogy a Sampdoria helyett a BFC Siófoknál készülhetsz.

„Nagyon sokat köszönhetek az olasz klubnak, sokat tanultam, de egyáltalán nem bánom, hogy itthon vagyok. Szerintem nekem más út van megírva, mint ami Donnarumma vagy Buffon előtt adódott. Egy az ezer fiatal kapusból, aki felkerül a topligák felnőtt csapataiba. Az én elvem a folyamatos fejlődés és a lépcsőről lépcsőre feljebb lépkedés. Olaszországban vélhetően kölcsönadtak volna harmad- vagy negyedosztályba. Itthon szem előtt vagyok, figyelhetik a fejlődésem, és nagyobb kiugrási lehetőségeim lesznek, ha keményen fogok dolgozni.”


Be the first to comment

Leave a Reply