Szombathelyi Haladás-ETO FC Győr 1-1 (0-0)


A Merkantil Bank Liga 2021-22-es szezonjának 2. fordulójában Nyugat-Dunántúli rangadót rendeztek Szombathelyen. Mindkét zöld-fehér gárda célja a győzelem volt. Vendégszurkolók is érkeztek több tucatnyian, de a Haladás tábor is szép számban összegyűlt.

A mérkőzés összképe alapján igazságos döntetlen született, viszont volt néhány vitatható bírói döntés mind a két oldalon.

A mérkőzés első félidejének a közepén volt a meccs legelső nagyobb helyzete, amikoris Rózsának kellett nagyot védeni Vitális szabadrúgása után.

Az 50. percben Szimcso Viktor gyorsan elvégzett szabadrúgása után Priskin kapura lőtt, de csak a bal kapufát találta el. Maradt a 0-0!

A 71. percben megszerezte a vezetést a Haladás, Csilus góljával. 1-0!

A labdát többet birtokló Haladás próbálkozott az utolsó percekben, de a hosszabítás utolsó egy percében egy felívelt labda után megítélt egy büntetőt a játékvezető. Kulcsár Kornél állt a labda mögé, aki eltalálta a sarkot, Rózsa pedig jó felé vetődött, de nem tudott hárítani. A ráadás 4. percében tehát kiegyenlítettek a győriek.

Több gól már nem született így ez lett a végeredmény, igazságos döntetlen.

Az ETO a Szentlőrinc ellen, míg a Hali a Nyíregyháza ellen lép pályára a 3. fordulóban.

Szombathelyi Haladás – WKW ETO FC Győr 1-1 (0-0)

Szombathely, Haladás Sportkomplexum 1864 néző. V.: Kovács J. Z. (Máyer, Vörös).

Szombathelyi Haladás: Rózsa – Kállai, Mocsi, Németh Milán, Bosnjak – Szekér, Holdampf, Kiss B. (Doktorics 86’), Csilus – Rácz (Horváth R. 63’), Tóth M. (Hegedűs 79’) Vezetőedző: Németh Szabolcs.

WKW ETO FC Győr: Fadgyas – Kovács, Csonka, Fodor, Barna – Bagi, Toma, Szimcso (Óvári 74’), Vitális – Bacsa (Kanalos 63’), Priskin (Kulcsár 74’). Vezetőedző: Klausz László

Interjúk:


Németh Szabolcs: – Az első félidőben idegesen kezdtük a mérkőzést, ennek következtében nagyon sok pontatlanság és hiba jellemezte a játékunkat. A második játékrészben azt gondolom, hogy az ETO fölé kerekedtünk, óriási erőket mozgósítottunk annak érdekében, hogy gólt, gólokat szerezzünk. Sikerült is megszereznünk a vezetést, de sajnos nem sikerült kihúznunk a végéig, egy szerencsétlen szituációt követően ki tudtak egyenlíteni a vendégek. A második félidei teljesítménnyel elégedett vagyok, szerettük volna itthon tartani a három pontot, a szurkolókat megfelelően kiszolgálni, ez sajnos nem sikerült.

Klausz László: – Ha nem vezetőedzőként, hanem szurkolóként néztem volna a mérkőzést, akkor azt mondanám, hogy egy nagyon élvezetes összecsapást láthatott a közönség. Mindkét csapat gólra törően játszott, szép technikai megoldások voltak, tehát alapjában véve elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Mivel eleget tettünk érte, a sors adott a végén egy esélyt az egyenlítésre. Szerintem ez egy ikszes meccs volt, mindkét csapatnak volt helyzete, és így alakult ki az 1-1-es végeredmény.

forrás: ETO FC Győr hivatalos facebook oldala

Be the first to comment

Leave a Reply